Az eredeti cikk itt található.
(A fordítást magam követtem el éjszakánként:)
A második út az, hogy szüneteltejük azt az elvárást, hogy megragadjuk az értelmet, és ehelyett engedjük kiszélesedni, kitágulni a figyelmünket, olyannyira, hogy az egészet láthassuk a részei helyett. Nézésünk felkészült a teljesség megragadására, amely egyszerre csak megmutatja magát. Ha beleegyezünk ebbe a belső mozdulatba, például amikor egy tájat nézünk, vagy amikor egy problémával vagy feladattal szembesülünk, észrevesszük, hogy vizuális mezőnk milyen üres, és mennyire tele is van ugyanabban pillanatban. Akkor vagyunk csak képesek arra, hogy ezt a bőséget elviseljük, ha elkerüljük, hogy az egyes részeire rátekintsünk. Ha így teszünk, kivonulunk egy belső ürességbe, ahol egyszerűen csak vagyunk, és várunk, és ahol találkozhatunk a sokféleséggel és a teljességgel.
Ezt a befelé irányuló elvonulást fenomenológiainak nevezem. Más felismerésekhez vezet, mint ahova bármely agresszív követelőzés el tudna vinni minket. Ugyanakkor a két megközelítés kiegészíti egymást. Mindezekután, a tudományos vizsgálatban egyszer és mindenkorra szünetet kell tartanunk és figyelmünket egy szélesebb perspektívára irányítanunk, és még a fenomenológiai vizsgálat által nyert felismerések is egy speciális nézőpontból való felülvizsgálásra szorulnak időnként.
A fenomenológiai megközelítés
A fenomenológiai vizsgálatban az ember megnyitja magát a jelenségek észlelésére anélkül, hogy ítélkezne vagy bármelyik partikuláris elemre koncentrálna. A vizsgálatnak ehhez a fajtájához szükséges egy pre-koncepcióktól, szándékoktól és ítélkezéstől mentes belső állapot, amely különösen vonatkozik az olyan belső megközelítésekre mint érzetek, érzések és eszmék. Az ember figyelme irányított és irányulástól mentes, fókuszált és tágra nyitott egyszerre.
A fenomenológiai hozzáállás tettrekészséget kíván és ugyanakkor visszatart a cselekedettől. Ezeknek az ellentéteknek a dinamikájában intenzívebbé válik az észlelésünk. Ha az ember képes elviselni az ezekből az ellentétekből származó feszültséget, azonnal előáll egy kontextus, amelyben úgy tűnik, hogy benyomások variációi szerveződnek egy központi téma, meglehet egy mélyebb igazság körül, és a következő lépés megjelenik.
Családállítások
A fenomenológiai megközelítés lehetősége és az, amit ez elvár tőlünk, különösen egyértelmű a családállításokban. Egyik oldalról, maga a családfelállítás jelensége egy fenomenológiai vizsgálat eredménye, másrésről pedig a fenomenológiai folyamat csak akkor lehet eredményes, ha szerények vagyunk és megbízunk a jelenségben magában, a belőle származó felismerésekben, és magában abban a tapasztalatban, amit lehetővé tesz, hogy megszerezzünk.
A páciens
Konkrétan mi is történik a pszichoterápia terén, amikor a páciens felállítja a családját?
Először is kiválasztja minden családtag képviselőjét a csoport résztvevői közül. Más szóval, anyja, apja, testvérei és saját maga képviselőit. Nem számít, hogy kit választ, de azonos nemű kell, hogy legyen. Még jó is lehet, ha nem veszi figyelembe a köztük lévő külsődleges hasonlóságokat, és minden különös szándék nélkül választja ki a képviselőket. Ez jelenti az első lépést a még beljebb való vonódáshoz, önmagunk összeszedéséhez, és a családról alkotott régi képek és elképzelések elengedéséhez.
Az a résztvevő, aki kor és külső testi jegyek alapján választ képviselőt, nem igazán nyitott aziránt, ami lényeges és még láthatatlan. Külső faktorokat tekintetbe véve behatárolja az erőt, amit az állítás esetleg megmutathat, és a családállítás máris kudarcba fulladhat. Emiatt jobb is lehet, ha maga a terapeuta választja ki a páciens helyett a képviselőket.
Amikor a képviselőket kiválasztották, a páciens felállítja őket a térben egy adott viszony szerint. Ennél a lépésnél segít, a páciens a hátuk mögül vezeti őket úgy, hogy mindkét kezével fogja a vállukat, és így energetikailag kapcsolódik hozzájuk azalatt, míg a helyükre vezeti őket. A páciens összpontosított marad, saját belső mozgását érzékelve és hallgatva figyelmesen, követve annak irányítását és a finom impulzusait mindaddig, amíg megérkezik velük pontosan arra a helyre, amelyet ösztönösen helyesnek érez számukra. A folyamat során, amíg helyére vezeti a képviselőt, a páciens kapcsolatban marad nem csak önmgával és a képviselővel, hanem egy nagyobb mezővel is.
Ez a mező körülveszi és vezeti őt, ha nyitott a jelzéseire. Ez a gyöngéd vezetés támogatja őt abban, hogy megtalálja a képviselő számára megfelelő helyet. Ugyanezt a gyakorlatot követi a többi képviselő felállítása közben is. Ezidő alatt a páciens kizárja a környezetét, és csak akkor lép ki a teljesen összpontosított állapotból, amikor már valamennyi képviselő a helyén van. Néha hasznos, ha a végén körüljárja az egész felállítást és kijavítja mindazt, ami esetleg úgy tűnik, hogy nincsen rendben. Ezután visszatér a helyére.
Azonnal kitűnik, ha a páciens nem áll a szerénységnek és a belső összeszedettségnek ezen talaján. Ebben az esetben például megpróbálhat egy testhelyzetet sugallni a képviselőnek, mintha egy szobrot készítene, vagy inkább gyorsan mozog a képviselők felállítása közben, minthogy egy előre kialakított belső képet követ, vagy teljesen kifelejt egy képvislőt a felállításból, vagy kijelentheti, hogy valamelyik képviselő a helyén van, holott nem is mozdította meg. A legtöbb felállítás, amit nem komoly, megalapozott módon állítottak fel, patthelyzetbe kerül vagy zűrzavarban végződik.
A terapeuta
Hogy a felállítás sikeres legyen, maga a terapeuta is el kell, hogy engedje az összes meglévő szándékát és teóriáját. Bevonódva önnön ürességébe, és kitárva önmagát teljesen a felállításnak úgy, ahogy az van, azonnal fel fogja ismreni, hogy a páciens megpróbál hatni a felállításra, vagy megpróbál megszökni a kiemelkedőben lévő valóság elől, azáltal, hogy prekoncepciózus képeket állít fel.
Ebben az esetben a terapeuta megpróbálja támogatni a pácienst önmaga megalapozásában és abban, hogy megnyíljon a tapasztalat számára, ahogyan az megmutatkozik. Ha ez nem működik, a terapeuta megszakítja a felállítást.
Képviselők
Ugyanezt a befelé irányuló, szándékosságtól, félelmektől, teoretikus elképzelésektől való elvonulást várják el a képviselőktől is. Miközben a felállítás zajlik, arra kell figyelniük, hogy nagyon ügyeljenek a fizikai vagy érzelmi állapotukban bekövetkező változásokat mutató jelekre, például ha a szívverésük megváltozik, vagy ha úgy érzik, le kell pillantaniuk a padlóra, vagy hirtelen könnyebbnek vagy nehezebbnek, haragosnak, vagy bánatosnak érzik magukat. Ezen kívül, bármely kép tűnik fel, hangok, szavak amelyek felvetődnek, segíthetnek tudósítani, még ha nincs is értelmük.
Például az egyik családállítás alkalmával egy amerikainak, aki az apát képviselte, (és aki éppen akkoriban tanult németül), ismételten átfutott a fején a következő mondat: "Sagen Sie Albert," Később megkérdezte a pácienst, hogy az “Albert” név jelent-e neki valamit. “Persze”, válaszolt a páciens, “így hívták apámat, nagyapámat, és az én egyik nevem is Albert”.
Egy másik résztvevő, aki egy helikopterbalesetben elhunyt férfi fiát képviselte, folyamatosan hallotta a helikopter rotorjának a hangját. Ez a fiú maga is átélt egy helikopterbalesetet, amikor ő volt a pilóta és az apa az utas, de mindketten túlélték.
Nyilvánvalóan, érzékeny figyelemre és intuícióra van szükség, mint ahogy hajlandóságra is, hogy el tudjunk engedni bármely hátsó gondolatot, hogy a folyamat végbemehessen. A terapeutának nagyon figyelmesnek kell lennie, hogy a képviselők ne keverjék saját fantáziáikat az aktuális észlelésekkel. A legkevesebb előzetes információ, amit mind a terapauta és a képviselők tudnak a családról, a legegyszerűbb módja annak, hogy elkerülhessük ezt a tendenciát.
Fenomenológiai információ
A fenomenológiai észlelést leginkább az segíti, ha csak a legalapvetőbb információkat kérdezzük, és csak azt, amit éppen akkor megkíván a családállítás, nem hamarabb.
Az alapvető kérdések ezek:
Ki tartozik a családhoz?
Vannak-e halva született (az abortusz is) családtagok, vagy kik azok, akik korán elhunytak?Volt/van-e különleges sors a családban, például rokkantság?
Volt-e a szülők, nagyszülők valamelyike jegyes vagy házas korábban, vagy volt-e fontosabb partnerkapcsolatuk?
Minden további kérdezősködés általában akadályozza a fenomenológiai információra való nyitottságot, ami zavart okoz. Ez igaz a terapeuta és a képviselők vonatkozásában is. Ezért hárít el a terapeuta bármi előzetes beszélgetést a pácienssel, vagy ezért nincsenek terjedelmesebb kérdőívek. Emellett az a legjobb, ha a páciens csendben marad a családállítás alatt, és a képviselők tartózkodnak attól, hogy a pácienstől kérdezősködjenek.
Fókuszált figyelem
Egyes képviselők inkább megpróbálják megfogalmazni a felállítás képével kapcsolatos megérzéseiket, mint hogy előbb azonnali belső érzésükre figyelnének. Egy apa képviselője azt mondta, hogy ellentétben érzi magát a fiával, csak azért, mert pontosan szemben állt vele. Amikor viszont figyelmesen megvizsgálta, hogy hogy érzi magát, rájött, hogy elég jól. Hagyta, hogy a külső kép hasson rá, ahelyett, hogy a belső észlelésében bízott volna.
Néha a képviselő elhallgat egyes, sokkolónak érzett információkat, mint például, ha az apa képviselője vonzódik a lányához, vagy az anya képviselője úgy érzi, hogy jobb lenne, ha valamelyik gyermeke követne egy családtagot a halálba.
A terapeutának nagyon ravaszul kell figyelnie minden finom test-jelre, például egy éppen hogy észrevehető msoly, egy kis nyújtózó mozdulat, vagy ha néhány ember spontán módon közeledik egymáshoz. Ha azonnal kommunikálja, amit lát, a képviselőknek megvan az esélyük, hogy felülvizsgálják a saját észlelésüket.
Némelyik képviselő megpróbál tetszetős magyarázatot adni, azzal a szándékkal, hogy segítse és vigasztalja a pácienst. Ezek a képviselők gyakran nicsenek kapcsolatban a családállítás rendjével általában és jobb lenne azonnal leváltani őket.
Jelzések
A terapeutának aggodalomtól és elvárásoktól mentesnek kell lennie, és ugyanakkor figyelmesnek és ébernek a felállítás egész ideje alatt. Csak ekkor tudja elkerülni az összevisszaságot, ami a felszínes kijelentésekből származik, és megmaradni abban az állapotban, amely a családállítást teljes mélységébe vezeti.
Általában megvan a világos jele annak, ha a családállítás a helyes pályán halad. A családállításnak nincs több esélye, ha a megfigyelők csoportja nyugtalanná válik és a hallgatóság figyelme alábbhagy. Legjobb, ha ilyenkor a terapeuta megszakítja. Ez lehetővé teszi, hogy minden résztvevő önmagára összpontosítson, és később újra lehet kezdeni majd. Néha származhatnak segítő megfigyelések a közönségtől is, de ezek tisztán megfigyelések kell, hogy maradjanak. Interpretáció és találgatás csak még ront a helyzeten. Ha ez történik, a terapaeuta le kell, hogy állítsa a hozzászólásokat is és a csoportot vissza kell irányítania a komoly, fókuszált figyelem állapotába.
Ilyen mélyen tárgyaltam a családfelállítás folyamatát és a lehetséges gátló körülményeket, hogy valahogy el lehessen kerülni a könnyelműen és figyelmetlenül végzett családállításokat. Nagyon fontos, hogy ne vegyük könnyedén, ha valakinek a családját felállítjuk. Máskülönben, a családállítás fenomenológiai megközelítése elveszti a hitelét úgy, ahogy van. Ugyanígy, kíváncsiság nélkül sem lehet elvégezni a családfelállítást, így a komolyság és benne rejlő erő lenne feláldozva.
Kezdet
Térjünk vissza magához a családállításhoz. Az első döntés, amit a terapeutának meg kell hoznia, hogy a jelenlegi, vagy a származási családot állítja-e fel. Az a tapasztalatunk, hogy jobb a jelenlegi családdal kezdeni. Aztán hozzá lehet adni a származási család tagjait is, akik még erős hatást gyakorolnak a jelenlegi családra, de egy későbbi ponton. Ilymódon több generáción áthúzódó elnyomó vagy gyógyító folyamatok látszanak meg és válnak érzékelhetővé. Csak akkor javasolt a származási családdal kezdeni, ha nagyon nehéz sorsuk van.
A következő döntés arra vonatkozik, hogy kit kell felállítani a kezdő lépésben. A család magjával kezdjük, azaz az apával, anyával és a gyermekekkel. Ha van halva született gyermek, vagy olyan, aki kicsi korban meghalt, jobb velük várni és később felállítani őket. Ilyen módon lehetséges megvizsgálni, hogy milyen hatást gyakorol a gyermek a család többi részére. A szabály az, hogy a felállítást csak néhány emberrel kezdjük, és hagyjuk, hogy lépésről lépésre növekedjen, szükség szerint új és új képviselőket állítva fel.
Folyamat
Amikor a családot felállítottuk, hagyjunk egy kis időt a páciensnek és a képviselőknek, hogy elfogadják, érezzék a hatását, és szembesüljenek az új képekkel, amiket ábrázol. A képviselőknek gyakran azonnali spontán reakcióik vannak. Elkezdhetnek remegni, sírni, vagy lehajtani a fejüket. Hirtelen elkezdhetnek mélyeket lélegezni, vagy különös érdeklődéssel nézni valakire, vagy úgy érezni, mintha valakibe szerelmesek lennének.
Némelyik terapeuta túl hamar kezdi kérdezgetni a képviselőket arról, hogy hogy érzik magukat, ami gátolja a folyamatot. A terapaeuta, aki túl hamar elkezdi kérdezgetni a képviselőket, gyakran még azelőtt elkezd számítani a jelzéseikre, mielőtt saját észlelése teljesen formát öltött volna. Ez megzavarhatja a többieket.
Szükséges, hogy a terapeuta először hagyja magára hatni a családállítás képét. Gyakran tényleg nagyon nyilvánvaló, hogy ki van nyomás alatt és ki van veszélyben. Ha valaki a felállítás peremén helyezkedik el, a többiektől távol, vagy teljesen kifelé tekint, világos, hogy olyan valakit képvisel, aki távozni szeretne, vagy halálra vágyik. Anélkül, hogy igazán információt kérnénk bárkitől, a terapeuta egyszerűen néhány lépéssel tovább vezetheti a képviselőt abba az irányba, amelyikbe tekint, és figyelembe veheti a hatást, amit a mozgatás a képviselőre és a többiekre gyakorol.
Néha valamennyi képviselő ugyanabba az irányba tekint. Ez világosan sugallja, hogy valakire néznek, aki előttük áll, valakire, akit már elfelejtettek vagy kirekesztettek, például egy korán meghalt gyermek, egy régebbi jegyes, vagy talán az anya régebbbi szerelme, aki meghalt a háborúban. Ekkor a terapeuta megkérdezi a pácienst, hogy tudja-e, ki lehet ez a személy. Az ő képviselőjét beállítják, még mielőtt bármelyik más képviselő mondana valamit.
Másik példa, hogy amikor az anyát ilyen módon körülveszik a gyermekei, kitűnik, hogy azt próbálják megakadályozni, hogy elmenjen. A terapeuta ilyenkor azonnal megkérdezi a pácienstől, hogy mi történt az anya származási családjában, ami megmagyarázná azt az érzést, hogy el kell mennie. Ekkor a terapeuta megpróbál enyhülést és megoldást találni először az anya számára, korábban, mint ahogy folytatná a munkát a többi képviselővel.
Így haladva előre, a terapeuta újabb lépésekben fejleszti az eredeti állítást, további információkat gyűjtve a pácienstől a következő lépéshez. Ehhez nem téve mást, nem kérve egyebet a többiektől, csak éppen annyit, ami szükséges. A családállítás megmarad arra összpontosítottnak, ami lényeges, és megőrzi belső feszültségét és intenzitását. Minden szükségtelen lépés, szükségtelen kérdés, minden további személy, aki nem szükséges a megfejtéshez, csak csökkenti a felállítás összpontosítottságát és elvon a fontos személyektől és tényektől.
Sűrített felállítások
Néha elegendő egy vagy két képviselőt felállítani, például az anyát és AIDS-ben szenvedő fiát. Ilyenkor a terapeuta akár tartózkodhat is attól, hogy bármilyen instrukciót is adjon. Hagyja, hogy a képviselők engedjenek az érzéseknek és mozdulatoknak, amelyek természetesen bukkannak elő a köztük lévő dinamikából, szavak nélkül. Egy nonverbális dráma bontakozik ki, hogy ne csak feltárja a résztvevőinek az érzelmeit, de a lépéseket is, melyek lehetségesek és elfogadhatóak mindkettőjük számára.
A fenomenológiai megközelítés csodálatos hatása itt a legnyilvánvalóbb. Az energia és dinamika, amik a terapeuta figyelmes tartózkodásának az eredményei, és a résztvevők, létrehoznak egy teret, amelyben a kapcsolatok és a problémák megmutatkozhatnak és a megoldás irányába tudnak elmozdulni. Ebben a folyamatban úgy tűnik, a résztvevőkre egy hatalmas külső erő hat, amely azért jelenik meg, hogy valamilyen módon irányítsa őket. Megalapozott pszichológiai és filozófiai megközelítéseink nem elegendőek az itt vizsgálható jelenség magyarázatához.
A mező
Az első jelenség, amit itt észreveszünk, hogy szemlátomást jelen van egy figyelem-dimenzió, amelyen osztozunk. Valamennyien részt veszünk egy közös mezőben. A képviselők gyakran úgy éreznek és viselkednek, mint ahogyan az általuk képviselt személy, jóllehet sem a terapeuta, sem ők nem kaptak semmiféle előzetes információt az alapvető tényeken kívül. A páciens gyakran zavarba jön, amikor a képviselők a valódi személyre jellemző megjegyzéseket tesznek, vagy ugyanolyan érzelmeket vagy tüneteket fejeznek ki, mint az. Ez arra utal, hogy a valódi családtagok részesülnek ebből a tudás-dimenzióból valamilyen módon. Ezen a szinten nincsen olyan információ, ami hozzáférhetetlen lenne a lélek számára.
Rövid idővel ezelőtt egy barátom beszélt egy hölgyről, akinek az apja zsidó volt, de letagadta ezt a tényt a gyermekei előtt és valamennyiüket megkeresztelte. A hölgy ezt csak röviddel az apja halála előtt tudta meg. Ugyanekkor szerzett tudomást arról, hogy az apjának két nővére is volt, akik a koncentrációs táborban haltak meg. A hölgynek több szakmája is volt élete során. Először farmer volt, aztán antik bútorokat restaurált, azután szerezte jelenlegi szakmáját, mint terapeuta. Amint többet tudott meg elhunyt nagynénjeiről, kiderült, hogy egyikük farmer volt, a másikuknak pedig atnik bútor üzlete volt. Anélkül, hogy tudomása lett volna róla, mindkettőjüket követte azáltal, hogy ugyanolyan munkát végzett, és így mélyen kapcsolódott hozzájuk.
A jelenség magyarázata misztikus marad. 
Rupert Sheldrake, angol tudós, több kísérlettel bizonyította kutyákon, hogy amikor a tuljdonosuk nincsen jelen, némely kutya azonnal megérzi a pillanatot, amikor a gazda elhatározza, hogy hazaindul. Még akkor is képesek lehetnek megérezni, ha ez a visszaút egy másik kontinensen kezdődik. A távolságok itt irrelevánsnak tűnnek. Ez igazolja, hogy van valamiféle kapcsolati mező, amely időn és téren túl terjed, és amelyben a kutya és gazdája találkoznak.
Halottak
A családállítások során világossá vált, hogy a képviselők viselkedése valamit tükröz a valós családtagok viselkedéséből és sorsából. Továbbá úgy tűnik, hogyaa családtagok kapcsolatban vannak azokkal a családtagokkal, akik már régen eltávoztak. Hogyan máshogy lehetne megmagyarázni, hogy egy család három generációjában három férfi lett öngyilkos 27 éves korában, december 31-én? Továbbá később kiderült, hogy a páciens dédnagymamájának első férje december 31-én halt meg, és nagyon valószínű, hogy a dédnagymama és a második férje mérgezték meg.
A családi lélek
Úgy tűnik, erők munkálkodnak itt, amelyek kívül vannak a szokott megértés határain. Túl lelkünk hagyományos megértésének határain, úgy tűnik, van egy nagyobb lélek, amely egyesíti az élőket és a holtakat, azaz a “család lelke”, amely összeköti az élő és halott családtagokat. Valóban láthatjuk a családi lélek nagyságát, amikor azt vizsgáljuk, hogy bizonyos családtagok mennyire ragaszkodnak és hogy bele vannak bonyolódva más családtagok sorsába. Azok, akik a rendszerhez tartoznak, a következők:
gyerekek, ideértve a halva született gyerekeket, és azokat, akik korán meghaltak
szülők és testvéreik,
nagyszülők,
néha a dédszülők és, egyszer-egyszer, még távolabbi ősök.
bárki – és ez rendkívül fontos – aki helyet csinált a fentiek számára. Általában ide tartoznak a szülők és a nagyszülők korábbi partnerei, és mindazok, akik balsorsa vagy halála előnyt vagy hasznot jelentett a csald számára.
Bármely családtag által elkövetett gyilkosság vagy erőszak áldozatai.
Szeretnék megosztani néhány mostanában szerzett tapasztalatatot, amelyek a két utolsó csoportommal kapcsolatosak. Nagy vagyont szerzett személyek leszármazottaival készített családállításokban, mennyire feltűnő volt az unokák és dédunokák különösen nehéz sorsa, amit nem lehetett egyedül a családból megmagyarázni. Később felállítottuk azoknak a képviselőit, akik ennek a vagyonnak a megszerzése miatt szenvedtek, és feltűnt, hogy ezek áldozata folytatódott és gyakorolt hatást a családra több generáción keresztül.
Voltak például munkások, akik vasútépítés közben, vagy olaj-kitermelés közben haltak meg, akiknek a hozzájárulását a munkaadóik jólétéhez nem ismerték el és nem becsülték meg.
Sok felállításban, amelybe gyilkosok leszármazottait vonták bele, például a náci rendszer elkövetőiét, világos volt, hogy az unokák és a dédunokák le akartak feküdni az áldozatok mellé, amely magában foglalja erős önpusztító hajlamok veszélyét is.
A megoldás mindkét csoportban hasonló. Az áldozatokra rá kell tekinteni, és fel kell ismernie őket valamennyi családtagnak, meg kell hajolniuk előttük, és bánatot kell érezniük értük. Azután azok, akik eredetileg hasznot húztak, ugyanígy az elkövetők is, le kell, hogy feküdjenek az áldozatok mellé, és a többi családtagnak hagynia kell őket elmenni abba a birodalomba. Csak ekkor könnyebbülhetnek meg a leszármazottak.
A családtagok úgy viselkednek, mintha egy közös lelken osztoznának, vagy egy közöslelkiismereten, és mintha valamennyien alá lennének vetve egy közös magasabb hatalomnak. Az is kitűnik, hogy ez a hatalom bizonyos törvényeket követ és elvárásoknak engedelmeskedik.
A nagyobb szeretet
At első jelenség, amit itt láthatunk, hogy a családtagokat összeköti eza magasabb lélek vagy családlélek. Ez igaz akkor is, ha kiterjed arra, hogy a gyermek, akinek az anyja és az apja is korán meghalt, vágyat érez arra, hogy kövesse őket a halálba. Esetenként még szülők és nagyszülők is követni akarják a gyermeküket vagy az unokájukat a halálba, és megfigyelhetjük ezt a dinamikát partnerek között is. Ha az egyik meghal, a másik gyakran elveszti az élet vágyát.
Egyensúly és kompenzáció
A második jelenség, amit észreveszünk, hogy megvan a nyereségek és veszteségek kiegyenlítésére irányuló kényszer a generációkon keresztül. Ez azt jelenti, hogy ha valaki profitot szerzett valaki más kárára, akkor ugyanolyan veszteséggel fog fizetni kompenzálásképpen. Ha azok, akik nyereséghez jutottak, elkövetők is voltak, gyakran a leszármazottaik azok, akik megfizetnek. A családlélek ezeket használja az őseik helyett, rendszerint anélkül, hogy valaki felfigyelne erre.
Az elsőség rendje
Más szavakkal, a családi lélek a később jövőknek kedvez a korábban érkezők fölött.In other words, the family soul favours those who came later over those who came earlier. Ez egy harmadik megközelítést mutat meg, vagyis a családi lélek természetes rendjét. A később született ekész meghalni ahelyett, aki korábban érkezett a családi rendszerbe, feláldozva saját életét , abban bízva, hogy megakadályozhatja a másik családtag halálát. Vagyis, a későbbi családtag vezekelhet olyan valakinek a bűnéért, aki korábban jött. A leány képviselheti az apja előző feleségét, és inkább partnerként, mint gyermekként viselkedhet vele szemben. Ebben az esetben anyjának riválisa lesz. Ha az apa előző partnere károsodott, a lány közvetítheti annak az asszonynak az érzelmeit a szülei felé.
Oszthatatlanság
A családi lélek negyedik rendje a család oszthatatlanságáról gondoskodik, és kimondja, hogy minden családtagnak joga van odatartozni. A későbbi családtagok a régebbi családtagokat képviselik, akiket elfelejtettek vagy kitaszítottak, így érvényesítve odatartozásuk jogát és visszahozva őket a családba azáltal, hogy helyet készítenek a számukra.
Ez csak egy rövid összefogalalás a családi lélek néhány mozgatórugójáról és ennek alárendelt rendjeiről. A “Szeretet rejtett szimmetriája” és a “Felsimerni, ami van” című könyveim a témával bővebben foglalkoznak.
Megoldások
Az a kérdés marad, hogy milyen megoldást lehet találni a páciens számára. Mit jelent a fenomenológiai megközelítés itt?
A fenomenológiai látómező egy szűk nézőponttól egy kiterjedt tudatosságig terjed, a zárrtól a nagy távlatokig nyúlik. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy csak a páciensre tekintene, a terapeuta az egész családot figyelembe veszi, és ahelyett, hogy a páciensre és a családjára figyelne, túlnéz rajtuk, a jelenségeknek egy olyan mezejére, amely mindegyiket egybefogja. Az egyes embert és a családját egy nagyobb mező köti össze, és a nagyobb közös lélek erői hatnak rájuk, amely , úgy tűni, vezeti és irányítja őket. Továbbá világosnak látszik, hogy a probléma csak teljességében érthető meg és a megoldások csak egy nagyvonalúbb kontextusból tudnak kiemelkedni.
Ha abban reménykedem, hogy a páciens lelkét szolgálom, úgy kell a lelkére tekintenem, mint amit a családi lélek vezet. De ha csak a pácienst és családját veszem tekintbe, észerevehetem, hogy mi vezethetett az akadályokhoz, de a megoldás maga esetleg nem mutatkozik meg, amíg fennáll a léleknek azokkal az erőivel és dimenzióival való kapcsolat, amelyek az individuumon és a családján túl terülnek el. Ezek a dimenziók kívül vannak a mi hatásunkon. Telesen nyitottak és elfogadóak maradhatunk velük szembe. Ha a felállítás alatt a lényegre koncentrálunk, ez a nagyobb lélek gondoskodhat arról, hogy felismerhessünk egy lehetséges gyógyító hatású képet, egy gyógyhatású mondatot, és egy lehetséges következő lépést.
A terapeuta teljesen megnyitja magát e nagyobb lélek érintésének azáltal, hogy teljes egészében pártatlan marad és nagyon alázatos marad minden iránt ami aggasztja, még maga a félelem iránt is. Akkor hirtelen egy kép, egy szó vagy egy mondat bukkanhat fel, elvezetve őt a következő lépéshez. De ez mindig egy, a sötétbe és az ismeretlenbe vezető lépés lesz. Csak a végén derül majd ki, hogy ez volt-e a helyes lépés, vagy segített-e éppen. A fenomenológiai állásfoglalás által kapcsolatba kerülünk a léleknek ezekkel a dimenzióival, és ez még könnyebben elérhető a nem-cselekvés, mint a cselekvés által.
A terapeuta fókuszált jelenléte az, ami segít a páciensnek abban, hogy ő is a magáévá tegye a fenomenológiai szemléletet, és elfogadja a felismeréseket és az erőt, amit az ajánl. A páciens gyakran nem bírja el azt, ami feltárul és elzárkózik. A terapaeuta ezt is elfogadja. A terapaeuta nem engedheti meg magának, hogy belebonyolódjon a páciens és a családja sorsába. Ez talán keményszívűségnek tűnik. De a tapasztalat megmutatja, hogy a bármi más módon szerzett felismerés hiányos és találgatás lesz a páciens és a terapeuta számára is egyformán.
Zárásképp, visszatéreka kezdethez a különbséghez a tudományos megközelítés és a fenomenológiai felismeréshez vezető út között. Írtam erről egy írásomban, amit most meg szeretnék osztani önökkel:
Kettős mérték
Egy megfigyelő megkérdezte a látnokot:
A rész hogyan
Ismeri fel helyét
A Teljességen belül?
És miben különbözik a rész
tudása a Nagyobb Egész
teljességének ismeretétől.
A látnok így felelt:
A szétszóródott részek Egésszé válnak
Azáltal, hogy engednek
saját középpontjuk vonzásának,
és megengedve,
hogy az összeszegyűjtse őket.
Egész mivoltuk széppé és igazzá
teszi őket. .
Igen, számunkra egész mivoltuk
olyan nyilvánvaló, egy gyengéd semmi,
sürgetés
hogy gyűljünk össze
elrejtőzve a kitartásban
Hogy ismerjük az Egészet, sok részét nem kell
ismerni,
vagy elmondani,
vagy felfogni,
vagy megtenni,
vagy megmutatni.
Mindent elérek, ami a városban van,
Azáltal, hogy egyetlen kapun belépek.
Megütöm a gongot,
A hangja visszhangzik és
megszólaltatja a kisebb harangokat.
Felveszek egy almát.
A kezemben tartom.
Bár nem tudok részleteket arról,
hogy honnan van, megeszem.
A tudós ellenkezett:
Bárki, aki ismerni akarja a teljes igazságot
kell, hogy ismerje a részeit is.
A bölcs ember felelt:
Csak annak, ami elmúltOnly from what is past
lehet minden elemét megismerni .
Az igazság a Semmiből szökken
a Létbe.
Mindig új,
Egy célt rejteget ,
mint ahogy a mag egy fát rejt.
Így hát, aki tétovázik és nem cselekszik,
és arra vár, hogy többet tudjon,
elveszti azt, ami működik,
mintha jóvá tett vakmerőség lenne.
Pénzt ad
az áruért
és csak tüzifát sikerít
Az élő, virágzó ágakból.
A tudós azt gondoltaThe scholar thought:
több kell
Az Egész megválaszolására,
és kérdezősködött
az iránt,
ami még elmaradt.
A látnok azt mondta,
Az Egész olyan, mint egy hordó friss almabor,
Édes és zavaros.
Időre van szüksége, hogy megerjedjen
és letisztuljon.
Akkor azok, akik elég bolondok ahhoz, hogy igyanak
és ne kortyolgassanak, részegek lesznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése